Tarts velünk, hogy bemutathassuk Neked a jövedéki ügyintéző feladatait, valamint azt is megtudhatod, hogy kinek, miért és mikor kell jövedéki adót fizetni.
A jövedéki adó bevezetése Magyarországon
Magyarországon 1993-ban lépett hatályba egy új jogszabály, a magas adótartalmú, az államnak kiemelkedő adóbevételi forrást jelentő jövedéki termékek termelését, kereskedelmét szabályozó, a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló törvény. Bevezetésének az volt a célja, hogy az állami bevételek biztosítása mellett egyenlő versenyfeltételeket teremtsen a piaci szereplők között, valamint megakadályozza a fekete kereskedelmet. A jövedéki termékekkel kapcsolatos adóztatási feladatokat ekkor még az APEH, a forgalmazásukhoz kapcsolódó engedélyezési, ellenőrzési teendőket a Vám- és Pénzügyőrség látta el.
1997-ben fogadta el az Országgyűlés a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvényt. A bevezetett új szabályozás célja volt az adó hatékonyabb beszedése, illetve az Európai Unió által előírt jogharmonizációs követelményeknek való megfelelés. Innentől fogva az állami elvonás jövedéki adóként került beszedésre. Az új törvény a jövedéki adóval kapcsolatos összes feladatellátást a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe utalta.
Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, amely változást hozott a jövedéki szabályozás területén is. Ekkor lépett hatályba a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény.
A jövedéki adó fizetését hazánkban jelenleg a 2016. évi LXVIII. törvény a jövedéki adóról elnevezésű jogszabály szabályozza.
A jövedéki adó
A jövedéki adót bizonyos termékek értékesítése, illetve felhasználása után kell megfizetni. Az EU meghatározza a fizetendő jövedéki adó minimumösszegét és a jövedékiadó-köteles termékek körét, melyekre az uniós országok további adókat vethetnek ki.
Zárójelben megjegyezzük, hogy az Unió egyes területei nem tartoznak a jövedéki adóra vonatkozó uniós szabályok alá, pl. Kanári szigetek. Illetve, egyes területeken más ország szabályait kell alkalmazni, pl. Monacoban Franciaországét.
Az adóbeszedés lényege az adóbevételek szaporítása, hogy az állam jelentős haszonra tehessen szert.
A fizetendő adó általában a termékek kilogrammban, literben, hektoliterben, darabban stb. kifejezett mennyiségén, vagy tisztaszesztartalmán alapul.
Aki jövedéki terméket szeretne előállítani, fogadni, tárolni, felhasználni, továbbítani, vagy kereskedni vele, akkor a NAV-tól kell kérnie hozzá engedélyt.
Mik tartoznak a jövedéki termékek közé?
- alkohol, alkoholtartalmú italok
- energiatermékek
- dohánytermékek
Viszont, ha nem kereskedelmi mennyiségben visszük be egy másik országba pl. az autó üzemanyagtartályában lévő benzint, hanem csak magánhasználatra, akkor nem terhel adókötelezettség. Ilyen a kisebb mennyiségű alkohol és dohánytermékek esete is. Nem kell jövedéki adót fizetni pl. a magánszemély által előállított naptári évenként maximum 1000 liter borra sem.
Mikor kell megfizetni a jövedéki adót?
A jövedéki termékek többsége az előállítás vagy a kinyerés időpontjában válnak jövedékiadó-kötelessé, illetve akkor, amikor azt behozzák az EU területére. Az adót azonban mindaddig nem kell befizetni, fel lehet függeszteni, amíg a terméket szabad forgalomba nem bocsátják.
Ki fizeti a jövedéki adót?
- Annak az üzemnek vagy raktárnak az engedélyese, ahol a terméket előállították, feldolgozták, tárolták, ahonnan azt elküldték, illetve ahol azt átvették, vagy
- a feladó, címzett, szállító, szállítási garanciát nyújtó harmadik személy, aki előidézte az adófelfüggesztés megszűnését, vagy
- a terméket importáló személy, ha importtermékről van szó, és azt nem helyezték adófelfüggesztés hatálya alá.
Mi az-az adóraktár?
Olyan fizikai hely (raktár, üzem, távvezeték), amely alkalmas arra, hogy az ott előállított, tárolt jövedéki terméket terhelő jövedéki adó felfüggesztés alatt álljon. A felfüggesztés mindaddig tart, míg a terméket az adóraktárból szabad forgalomba nem bocsátják.
Jövedéki termékeket általában csak adóraktáraknak minősített raktárakban szabad előállítani, feldolgozni, tárolni. Kivétel például, ha pálinkát magánfőzésben állítunk elő, vagy ilyen a magánszemély által előállított bor, illetve, például egy étteremben elkészített koktél is.
Milyen feladatokat lát el a jövedéki ügyintéző?
A jövedéki ügyintéző fő feladata a jövedéki adóval kapcsolatos ügyintézés.
Jelen van egy-egy kereskedelmi szerződés megkötésekor, érdemileg elvégzi a kereskedelmi ügyletek folyamatában felmerülő ügyeket, megadja az ügylethez kapcsolódó jövedéki információkat.
A jövedéki ügyintéző, tudja, hogy milyen hatósági engedélyek szükségesek, intézkedik ezek beszerzése iránt.
Tisztában van a hatályos jogszabályokkal. Biztosítja az ügyfelek által végzett tevékenységek jogszerűségét és szakszerűségét. Közreműködik a jogszabályok által meghatározott kötelezettségek és jogok érvényesítésében.
Jövedéki ügyintézőt jelenleg kötelező alkalmazni az adóraktárak részére, de sokat segíthetsz olyan cégeknek is, akik bejegyzett kereskedői tevékenységet végeznek. Ezek a feladatok nagyon sok adminisztrációval járnak.
Ellátja az elektronikus adatszolgáltatással, illetve nyilvántartások vezetésével kapcsolatos feladatokat.
Gondoskodik az okmányok szakszerű kiállításáról, benyújtásáról, valamint a szükséges egyéb feltételek biztosításáról.
Figyelemmel kíséri, szükség esetén intézkedik a határidős ügyek tekintetében.
Felülvizsgálja, intézi az esetlegesen felmerülő jogorvoslati ügyeket.
Közreműködik az illetékes hatóságok által végzett ellenőrzéseknél.
Jövedéki ügyintéző tanfolyam
A képzés során többek között azt is megtanulod, hogy mely termékek jövedéki adó kötelesek, melyeket milyen adózási kötelezettségek terhelnek.
A tanfolyam időtartama 320 óra, melynek 70%-a elméleti-, 30%-a pedig gyakorlati rész. Ez hozzávetőleg fél év.
A képzés részvételi feltétele a 18. életév betöltése mellett, csak az érettségi végzettség megléte.
Magyarország nagyobb városaiban, illetve távoktatásos formában is elérhető a Jövedéki ügyintéző OKJ tanfolyam. A távoktatásos képzési formához csak internet hozzáférés szükséges. Az elméleti és gyakorlati képzés anyagát a hallgatók egyénileg sajátítják el az általunk biztosított tananyagok, jegyzetek segítségével. A tananyaggal kapcsolatban felmerülő kérdésekben, az oktatók e-mailen keresztül rendelkezésre állnak.
OKJ-s végzettséget szerzett hallgatóink, így a Jövedéki ügyintéző képzés sikeres végzettjei is, külföldi munkavállaláshoz szükséges Europass bizonyítvány-kiegészítőt igényelhetnek.
A képzés díja részletekben is megfizethető.
Amennyiben további pénzügyi-ügyviteli tanfolyamaink is érdekelnek, látogass el az Alfa Kapos Képző Központ Kft. oldalára.
Tanfolyami tematika
- 11504-16 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása
- 10156-12 Jogi-, adójogi feladatok ellátása
- 10160-16 Vámtarifa feladatok és áruosztályozás
- 10157-12 Jövedéki feladatok ellátása
A tanfolyam elvégzése után betölthető munkakörök
- Pénzügyi koordinátor
- Pénzügyi referens
- Pénzügyi asszisztens
- Vámügyi előadó
- Pénztáros
- Számlaellenőr
- Jövedéki ügyintéző
- Termékdíj ügyintéző
- Pénzügyi ügyintéző
- Bérszámfejtő
Tanulj az Alfa Kapos Képző Központ Kft-nél!
Ha felkeltette érdeklődésedet a Jövedéki ügyintéző tanfolyam, jelentkezz még ma! Most egy olyan szakma tulajdonosa lehetsz, amit a munkaadók nem találnak meg minden bokorban.
Szeretettel várunk képzésünkön!
Forrás: europa.eu, wikipedia, wise.com, szakkepesites.hu, jovedekiugyintezes.hu
Képek: Unsplash
Kiskó Anikó