fbpx
Május 15-én áremelés!
Ma (csütörtök) 20,00 órától karbantartás miatt weboldalunk nem elérhető.
Kérünk látogass vissza néhány óra múlva vagy keresd kollégáinkat az info@alfakapos.hu e-mail címen.

Demencia gondozó képzés, hogy megkönnyíthesd a demenciával élő személyek életét

A demencia az idős lakosság életét megkeserítő tünetegyüttes. Olvasd el cikkünket, ha demencia gondozóként szeretnél segíteni a demenciával élő személyeknek.

 

Demencia, a fokozatos szellemi leépülés

A demencia a memória kimutatható károsodása. Olyan betegségek okozzák, melyek idős korban gyakoribbak. Ahhoz, hogy felállítható legyen a diagnózis, a memória romláson kívül legalább egy tünet megléte szükséges. Ezek lehetnek:

  • beszédzavar, beszéd megértésének zavara
  • személyiségváltozás
  • érzékszervi észlelés zavara
  • rendezett mozgások zavara
  • gondolkodásbeli zavar
  • ítélőképesség károsodása

Tehát a demencia nem egy konkrét betegség, hanem különböző betegségek tüneteinek gyüjtőfogalma.

Amíg 60-64 éves kor között a lakosság kb. csak 1%-a küzd demenciával, a 70-74 év közöttieknél ez a szám már megemelkedik 5% fölé, a 85-89 év közöttieknél meghaladja a 20%-ot, 90 éves kor felett pedig már nagyon magas, 30% feletti az előfordulási arány.

Az öregedésnek nem természetes velejárója a demencia. Idős korban is sokaknak friss a gondolkodása. Igaz, az agyi idegsejtek száma a kor előrehaladtával folyamatosan csökken. Demenciáról viszont csak akkor beszélhetünk, amennyiben betegség következtében hanyatlanak az intellektuális képességek.

 

Elsődleges, primer demencia

Nincs kimutatható oka. A memóriaromlás a betegség egyik fő jellemzője. Hatékony kezelése sajnos mindezidáig még nem ismert. Gyógyszerekkel kitolható a teljes ápolást igénylő szakasz. Sajnos ez a fajta adja ki a demencia előfordulásának gyakoribb részét.

Ide tartozik pl.:

  • Alzheimer-kór
  • Parkinson-kór

 

Másodlagos, szekunder demencia

Ebben az esetben a szellemi tevékenység romlását valamilyen betegség, vagy valamilyen egészségre ártalmas szokás által okozott szervi károsodás okozza. Általában ez a fajta demencia megállítható és részben vissza is fordítható a kiváltó ok megszüntetésével.

Okozója lehet pl.:

  • cukorbetegség
  • magas vérnyomás
  • elhízás
  • stroke
  • érrendszeri betegségek
  • érszűkület
  • agyvelőgyulladás
  • koponyasérülések
  • alkoholizmus
  • drogfüggőség
  • gyógyszerfüggőség
  • dohányzás

 

Demencia gondozó munkája

A demencia gondozó felismeri a demencia korai tüneteit, a mindennapi tevékenység zavarait.

Segítséget nyújt a kognitív zavarok enyhítésében.

A gondozás során alkalmazza a hatékony kommunikáció eszközeit, pl.: megértés, felnőttként kezelés, bátorítás, tiszteletadás.

Demencia gondozóként a demenciával élő személyek ellátása során együtt kell működni más szakmák képviselőivel, illetve a gondozott családjával.

A demencia gondozó megérti és támogatja a demenciával élő személyek igényét. Segítő tevékenysége során alkalmazza a személyközpontú gondozás módszereit.

A megismert gyakorlatok alkalmazásával csoportos foglalkozásokat szervez és bonyolít.

Javaslatokat tesz a demenciával élő személy otthoni és intézményi környezetének biztonságossá, harmonikusabbá tételére.

Betartja az elsajátított etikai normákat.

A Demencia gondozó képzés során – többek között – ezeket a tudnivalókat is elsajátítod.

 

Demencia gondozó képzés

Korunknak új kihívással, a társadalom elöregedésével kell szembesülnie. A folyamat magában hordozza az időskorban gyakrabban előforduló megbetegedéseket, köztük a demencia emelkedő számát. A WHO adatai szerint ma Magyarországon 150 000 fő a betegséggel érintett személy.

A demenciával élők önellátó képessége hanyatlik, ami szakszerű gondozást igényel.

Jogszabályi előírás, hogy a demens személyeket gondozó bentlakást nyújtó intézmények a gondozó, ápoló és terápiás munkakörök vonatkozásában munkakörönként legalább 1-1 fő, demencia gondozó szakirányú képesítéssel rendelkező foglalkoztatott jelenlétét kötelesek minden műszakban biztosítani.

A társadalmi szükséglet és a jogszabályi előírás miatt jelentősen megnövekedett a képzés iránti érdeklődés.

A Demencia gondozó tanfolyam óraszáma 600 óra, amely 6 hónap időtartamot jelent. Ez idő alatt rengeteg tudásanyagot fogsz elsajátítani.

A felkészítés módja hagyományos tanóra, illetve valós idejű online óra.

A képzés árát részletekben is fizetheted.

A részvételhez egészségügyi alkalmasság nem szükséges.

 

Az alapfokú iskolai végzettségen kívül szakmai előképzettségre is szükség van szociális és egészségügyi területen a következők bármelyikéből:

  • Szociális ápoló és gondozó 4 0923 22 03
  • Szociális és rehabilitációs szakgondozó 5 0923 22 06
  • Szociális és mentálhigiénés szakgondozó 5 0923 22 05
  • Szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens 5 0923 22 04
  • Ápoló 5 0913 03 01
  • Egészségügyi asszisztens 5 0913 03 02
  • Gyakorló ápoló 5 0913 03 04
  • Rehabilitációs terapeuta 5 0923 03 09
  • Általános ápolási és egészségügyi asszisztens 52 720 01
  • Ápolási asszisztens 32 723 01
  • Ápoló 55 723 01
  • Egészségügyi asszisztens 54 720 01
  • Foglalkozás-szervező 55 762 01
  • Geriátriai és krónikus beteg szakápoló 55 723 07
  • Gerontológiai gondozó 55 762 02
  • Gyakorló ápoló 52 723 01
  • Gyakorló ápoló 54 723 02
  • Gyakorló gyógyszertári asszisztens 52 720 03
  • Gyakorló mentőápoló 52 723 03
  • Gyakorló mentőápoló 54 723 01
  • Mentőápoló 55 723 11
  • Szenvedélybeteg gondozó 55 762 05
  • Szociális asszisztens 54 762 02
  • Szociális gondozó és ápoló 34 762 01
  • Szociális szakgondozó 54 762 03
  • szociális munkás
  • okleveles egészségügyi szociális munkás
  • okleveles szociális munkás
  • gyógytornász
  • fizioterapeuta
  • okleveles rehabilitációs szakember
  • mentálhigiénikus
  • diplomás ápoló
  • szociálpedagógus
  • szociális menedzser
  • gerontagógus

Képzésünkhöz előzetes szakmai gyakorlat megléte is szükséges. Idősellátással foglalkozó személyes gondoskodást nyújtó alap-, vagy szakosított intézményben gondozó, ápoló, vezető gondozó, vezető ápoló, terápiás munkatárs – korábban: szociális és mentálhigiénés munkatárs – munkakörben eltöltött összefüggő legalább 1 év szakmai gyakorlat. A gyakorlati időbe nem számít bele: a GYED, GYES időszaka, a harminc napnál hosszabb ideig tartó fizetés nélküli szabadság időtartama, továbbá minden olyan időszak, amikor munkabér kifizetésére nem ált fenn jogosultság.

Most már a pénz sem lehet akadály! Válaszd Demencia gondozó képzésünket és élhetsz a kedvezményes Képzési Hitel lehetőségével. Amennyiben rendelkezel felnőttképzési jogviszonnyal és elmúltál 18 éves, de az 55. életévedet még nem töltötted be, illetve bejelentett lakcímmel rendelkező magyar állampolgár vagy, megigényelheted a Képzési Hiteleket, akár egy időben a Képzési Hitel1 és Képzési Hitel2-t. Nincs hitelbírálat, kezes és fedezet. A törlesztés kiszámítható. Hiteled törlesztőrészletét egyenlő havi részletekben kell majd visszafizetned.

Sikeres szakképesítő vizsga esetén államilag elismert Demencia gondozó szakképesítést igazoló bizonyítvány tulajdonosa leszel.

 

A képzés felépítése

1. Demenciával élő személyek ápolása, gondozása: 313 óra: elmélet 103 óra, gyakorlat 210 óra

Gyakorlati helyszín: Személyes gondoskodást nyújtó szociális és egészségügyi intézmény vagy az ellátott otthona.

2. Demenciával élő személyek támogatása: 86 óra: elmélet 38 óra, gyakorlat 48 óra

Gyakorlati helyszín: Bentlakásos szociális intézményben, demenciával élők körében/ demenciával élő személyek klubjában.

3. Személyközpontú gondozás és kísérés: 145 óra: elmélet 87 óra, gyakorlat 58 óra

Gyakorlati helyszín: Bentlakásos szociális intézményben, demenciával élő személyek körében, demenciával élő személyek klubjában, vagy házi segítségnyújtásban.

4. A demencia gondozás adminisztrációs feladatai: 56 óra: elmélet 8 óra, gyakorlat 48 óra

Gyakorlati helyszín: Bentlakásos szociális intézményben, demenciával élő személyek körében, demenciával élő személyek klubjában, vagy házi segítségnyújtásban.

 

Javasolt viselkedésformák demenciával élő személyekkel foglalkozók számára

A demens betegek ellátása komoly, megterhelő feladat az egészségügyi dolgozók és a hozzátartozók számára is. Ezért szeretnénk néhány tanácsot adni a demens személyek lelkiismeretes és figyelmes ellátásához.

 

Miket ne csinálj?

  • Ne bánj vele gyerekként!
  • Ne kiabálj vele!
  • Ne utasítsd!
  • Ne hibáztasd!
  • Ne kérdezz direkt olyat, amire nem tudja a választ!
  • Ne állítsd nehéz feladat elé!
  • Ne faggasd!
  • Ne sürgesd!

 

Mit tegyél?

  • Add meg számára a maximális tiszteletet.
  • Elfogadó környezetet teremts számára.
  • Engedd arról beszélni, amit fontosnak tart.
  • Egyszerre egy témával foglalkozzatok.
  • Mindig megnyugtatóan, barátságosan beszélj hozzá.
  • Ha kérdezel, egyszerű kérdéseket tegyél fel.
  • Tedd biztonságossá környezetét.
  • A hosszú távú memóriájában megtartott régi emlékekre építs.
  • Vedd rá szellemi aktivitásra, pl.: keresztrejtvényfejtés, olvasás.

 

Szeretnél belevágni?

Ne habozz! Tanuld meg most, hogyan kell szakszerűen segíteni a demenciával élő személyeket.

Forrás: szakkepesites.ikk.hu, webbeteg.hu, hazipatika.com, gokvi.hu

Képek: Unsplash

Kiskó Anikó

További bejegyzések