A szilveszteri babonák sok-sok évszázada velünk vannak. Sőt nemcsak szilveszterhez, hanem újév napjához is sok hiedelem, viselkedési szokás tiltása és engedélyezése kapcsolódik. Nézzük csak!
Szilveszteri babonák: miért foglalkozunk velük?
Sokan nem hisznek a szilveszteri babonákban, mégis sok ehhez kapcsolódó hagyományt tartanak, talán valahol tudat alatt, vagy a családi szokások miatt.
Aki hisz benne, úgy gondolja, hogy a következő évének szerencséje múlhat azon, ha igenis betartja a népi, családi szokásokat. Elvégre, ki szeretne szerencsétlenségben élni az életét?
Ezért, ha szeretnél több pénzhez jutni, boldog lenni, vagy belekukkantani a jövődbe, akkor válogass az alábbi hagyományok közül, vagy akár tartsd be mindet!
Nézzük elsőnek a szilveszter napjához kötődő tiltó babonákat!
Fontos megkülönböztetni, hogy melyik naphoz kötődik a babona, figyelj rá oda. Először nézzük mit tilos tenni szilveszterkor!
Figyelj rá, mennyit eszel!
Ó, most nem a fogyókúrával, vagy divatos táplálkozással foglalkozunk, dehogy. Annak nem most van itt az ideje. Viszont figyelj rá, hogy nehogy minden étel elfogyjon szilveszter napján. Mindenképp maradjon, így az újévben is lesz mindig mit tenni az asztalra!
Nincs házimunka!
Ne moss, ne vasalj, ne varrj, ne teregess, ne söpörj, és egyáltalán semmilyen házimunkát ne végezz! Nehogy elűzd a szerencsédet!
És mit ne csináljunk újév napján?
Ha elmúlt éjfél, és már újév napja van, tovább folytatódnak a tiltások. Okosok voltak az elődeink!
Ne ma pakold ki a házat!
Újév napja nem a pakolásé! Ma semmit ne vigyél ki a házból, mert a hasznod így elszáll. Még a szemetet se, hiszen azzal kidobod a szerencsédet!
Már megint a pénz
Ne adj kölcsönt és ne is fogadj el kölcsönt. Van az évnek még sok napja, gondold meg, mit teszel.
Figyelj oda, mit eszel!
Fontos, hogy újév első napján semmilyen szárnyast, főleg pulykát ne egyél, és a halat is kerüld el. Hiszen a szárnyasok kikaparják a szerencsét, a pulyka haragot szít, a hal miatt pedig elúszik a szerencséd.
Ne most vásárolj!
Elmúlt karácsony, már bizonyára kiköltekeztél, de aztán jönnek az újévi leárazások. Bírd ki, várj még legalább 1-2 napot, mert ha most nagyértékű dolgot veszel, akkor egész évben túl fogsz költekezni.
Legyél kedves, ne veszekedj!
Próbáld meg elkerülni a veszekedést, a vitázást! Sosem jó, ha veszekedni kell, de az év első napján különösen nem jó, hiszen akkor az egész éved vitázós lesz. Ugye Te sem szeretnéd?
És most jöjjön, hogy miket tegyél szilveszter napján!
Tegyél meg mindent ahhoz, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a következő évben! Íme a lista!
Pogácsa és pénz
Egyik legfőbb szilveszteri babona, hogy a pogácsába pénzérmét kell sütni, és kínáljuk meg vele a szeretteinket, barátainkat, szomszédainkat. Aki megtalálja a pénzt, annak a következő éve biztosan jövedelmező lesz. De figyelj rá oda, hogy még éjfél előtt elfogyjon a pogácsa, különben pont ellentétes hatása lesz!
Tölts fel mindent!
És itt most nem a különböző kütyükre gondolunk, hanem a konyhai fűszer- és élelmiszertárolóidra. Töltsd fel a lisztes dobozt, a sót, a kávésdobozt, és mindent, amit dobozokban tárolsz. Ezzel biztosítod, hogy holnap gazdagon kezdd az új évet és egész évben bőség legyen a konyhádban.
Vajon ki lesz a párod?
Régi népszokás, hogy szilveszterkor kiderülhet a jövendőbelink neve. Erre több régi szokás is kialakult. Papírra leírták a falu fiatal férfijainak nevét, és volt, hogy gombócba tették, majd elkezdték kifőzni. Amelyik elsőnek feljött, az abban szereplő név lehetett a leendő férj. Vagy süteménybe rejtették, és az elsőnek kivettben szereplő név volt a nyerő.
Áss el egy fémpénzt, majd másnap ásd ki!
Szilveszter napján ásd el a legnagyobb címletű fémpénzt, aztán az év első napján ásd ki! Ezzel biztosíthatod, hogy rengeteg kincsed legyen a következő évben.
Ha eljön az éjfél
Ha szeretnél férjhez menni, alakítsd úgy az estét, hogy fiatal férfi legyen az, aki elsőnek boldog új évet kíván Neked. Mert ha idős férfi, akkor a férjhez menés az újévben bizony elmarad! Ha nő kíván neked elsőként boldog új évet, akkor szerencsétlen leszel a szerelemben, ha pedig egy nős férfi, akkor csak szerető leszel.
A szerencsehozó malac
Nem a legállatbarátabb szokás, de falun szokás volt a malac farkának meghúzás is éjfélkor, mert úgy tartották, hogy az szerencsét hoz. Szegény malac, amilyen hosszan visít, olyan hosszan lesz jó hírünk az új esztendőben.
Ó, az édes méz!
Éjfélkor kenjétek be a szátokat mézzel, és úgy adjatok csókot egymásnak. Így biztosíthatjátok a hosszú és édes szerelmet.
Máris itt van Újév napja, lássuk, mit tegyünk!
Nemcsak, hogy mit tegyünk, hanem, hogy mit együnk! Ez is nagyon fontos az újévi hiedelmekben!
A jó öreg lencse
A lencse, formájának köszönhetően pénzt hozó étel. Igazából a világon minden, ami kerek formájú, legyen az étel, vagy akár szobanövény, pénzhozó, szerencsehozónak számít.
Legfontosabb, hogy újév napján együnk valamilyen lencse-ételt, így biztosan egész évben bőségesen lesz pénzünk.
Nem szereted a lencsét? Semmi gond! Tegyél egy marékkal a zsebedbe és legyél gazdag az újévben!
Lencse és mag
Régen szokás volt a lencsefőzelékbe, vagy lencsegulyás közé valamilyen magot is belefőzni. Például egy szem mandulát vagy diót. Aki ezt megtalálta, az abban az évben megházasodott.
Gyümölcs, a gyümölcsöző évért
Vállalkozó vagy? Ha gyümölcsöző évet szeretnél, akkor a malac mellett egyél sok gyümölcsöt is! Sőt, szedd ki az alma magjait és számold meg, és máris láthatod sikereid számát!
Egy kis finomság az újévre a hosszú életért
Nyújts rétest! Hiszen minél jobban sikerül a nyújtás, azaz minél nagyobb lesz a tészta, annál boldogabb és hosszabb életű leszel! Érdemes január elsején rétest készíteni, hiszen minél vastagabb a töltelék annál gazdagabb éved lesz!
Húsevő vagy?
Most van itt az ideje a malacsültnek! A malac vagy disznóétel a legfontosabb újév napján, hiszen betúrja a szerencsét a házba! Fogyaszd hát tudatosan!
Bőség mindenkinek
Ne csak magunkat lássuk el nagy mennyiségű étellel. Újév napján bőségesen kapjanak enni az állatok, és akkor az egész évünk gazdag lesz.
Hogy állsz a jóslással?
Ha hiszel benne, akkor éjfél után keress fel egy jóst! Vagy jósolj Te magad otthon! Önts ólmot vagy gyertyát!
Egész évben azt fogod csinálni, amit január első napján
A népi hagyományok nagyon okosan vannak „kitalálva”, hiszen egész évben úgy rendezi a dolgokat, hogy az nekünk jó legyen. Most például nem az év utolsó, vagy első napján kell megváltani a világot, és behozni mindent, ami addig nem sikerült. Pihenj sokat, élvezd az életed, tarts be néhány szokást, biztos, ami biztos, vagy alakíts ki új szokásokat!
Szeretnéd befolyásolni a jövődet?
Semmi sem tiltja, sőt csak Rajtad múlik! Válogass tanfolyami kínálatunkból, jelentkezz és alapozd meg már ma a jövődet! Várunk!
Képek: Unsplash
Forrás: szilveszter.hu
Matics Kata